Allice Cullen novellája

  A harag

                                          A harag gyűlöletet szül, a gyűlölet bosszút szül és a bosszú bajjal, jár.

Victoria szemszöge:

-Mond Victoria, képes lennél egy különleges embert a gonoszságra vinni? – kérdezte egy nap Elion.

-Persze! – a haragot senki se győzi le.

-Fogadjunk! Én évek óta próbálkozom. Ha veszítek tiéd egy évig az erőm, de ha nyerek, akkor enyém egy évig a te erőd. – mondta. Boldogan mosolygott. Szóval ennyire nehéz kifogni azon az emberen?

-Fokozom! Azt is elérem, hogy öljön, és hogy maga is meghaljon! – ő csak kacagott. Hamarosan nem fog így kacagni, ha enyém lesz az ereje!

-Ki az? – kérdeztem. Egy képet nyújtott elém. Tod volt a neve. Milyen szánalmas kis ember.

-Sok szerencsét! – kiáltott utánam Elion. Nem kell ide szerencse! Régen jártam már a földfelszínen. A haraghoz nem kell sok csak egy kis viszály. Az meg mindig van. Tod Amerika egy kis városában lakott. Mikor a házuk elé értem megláttam a fiút kiből csak úgy áradt a jóság. Szőke göndör haja volt, ég kék szeme és napbarnított bőre. Kis húgával játszott.

Egy ilyen kis pisissel nem bír el?! Szégyen!!! No fogjunk bele. Beugrottam Tod szobájának az ablakán. Pfuj! Mindenből csak úgy áradt a jóság. Undorító. Az egész szobát felforgattam. Nos, most pedig az a labda. A lány rúgott pont erre. Mikor hozzáért a labda megemelkedett és teljes erőből betörte Tod ablakát.

-Jaj ne! – hallottam meg a kislány hangját.

-Semmi baj Lisa! Kihozom. – mondta és márt indult is. Ez az! Most pedig egy kis szülői harag. Anyja a nappaliban beszélgetett és egyre idegesebb lett, mert az a lökött kollegája nem fogta fel, hogy azt nem úgy kell csinálni. Tod közben felfutott a lépcsőn be a szobájába. Közben anyukája feladta és úgy döntött be, megy. Mikor Tod ajtajához ért felsikított.

-Tod! Mi ez a rendetlenség?!  - na gyerünk. Ez még egy egyszerű megoldás is volt. Rendetlenség, szidó anyuka, tiltakozó gyerek. Majd az idegesség, kés, halál. Nem nagy kunszt.

-Sajnálom anyám! Most azonnal rendet rakok. – mi a? Ilyen nincs! Ez….. ez…. Lehetetlen!

-Oh rendben. – mondta az anyukája majd Tod visszament a szobájába. Baker! Ezt beégtem!

-Na hogy állsz? – kérdezte barátnőm. Megfordultam. Ő csak mosolygott rám. Szemeim vörösen izzottak.

-Egész jól! Most távoznál?! – szűrtem a fogam közt. Ő csak kacagott majd eltűnt. Kell egy B terv. Ahogy elnézem ez a gyerek, oda van a családjáért. Akkor viszont ezen a ponton támadom. Felszerelés: - egy gyenge akaratú ember

                                                                                                               - egy kés

                                                                                                               - és jó időzítés

Az utcákat róttam. Rengeteg gyenge emberrel találkoztam, de egyik se volt megfelelő. Valaki, aki közel áll hozzá! Olyan kell!

-Szia Tod! Van kedved elmenni, mozizni? – kérdezte egy barna hajú, úgy 12 éves fekete szemű fiú. Tökéletes.

-Bocs most nem tudok Péter. Majd máskor. – hangzott a telefonból a válasz.

-Oké! Szia! – megfogtam Péter vállát. Ő megdermedt és remegett a félelemtől.

-Szerintem jó barátok leszünk! – suttogtam.

                                                                                      *

-Értetted? – kérdeztem kis segédemtől.

-Igen Mester! – nos nem hiába tanultam meg, hogyan irányítsak egy egyszerű embert.

-Indulj! – parancsoltam.

Péter szemszöge:

Nem tudtam, miért teszem, de muszáj volt megölnöm. A lány felsikított. A szülei már halottak voltak. Nem segíthetett rajta senki.

-Ne!!!!!!! – hallottam meg Tod hangját. Ott állt a lépcsőben.

                                                                       

                                                                                       *

  

Mesteremet hallgattam.

   -Először öld meg az apját. Könnyű lesz. Én elterelem a figyelmét te, addig szúrd le. Az anya épp akkor fog belépni. Amint felsikít te, öld meg őt is. Majd végez a húgával.

                                                                                      *

A dolgozószobában álltam.

-Szia Péter! – köszöntött Tod apja. Én csak biccentettem. Ekkor kigyúlt a függöny. A férfi odafutott egy poroltóval és próbáltam eloltani. Megragadtam az íróasztalon hagyott bicskát és neki rontottam. Megfordult, de már későn. Pontosan a szívébe szúrtam. A férfi összeesett előttem. Kihúztam a kést. Hátam mögül sikoly hangzott föl. Az asszony dermedten bámulta holt férjét. Megragadtam az alkalmat és őt is megtámadtam. Hamarabb kapcsolt és elugrott, de még így is megsértettem a lábát. A nő próbált menekülni, de hirtelen becsapódott a dolgozó ajtaja. Hiába verte az ajtót az nem nyílt ki. Szíven szúrtam hát őt is. Egy utolsó sikoly, majd hideg teste a földre zuhant. A tűz egyre jobban terjedt. Kimentem a szobából egyenesen a konyhába. Az asztalon találtam egy húsvágó kést.

-Mit tettél? – kérdezte a hátam mögül Tod húga. Felemeltem a kést és megfordultam. Ő kihátrált az előszobába. Teljesen a sarokba szorítottam.

-Ég veled! – suttogtam. Neki rontottam. Ő csak sikított. Gonosz kacaj járta át az előszobát. Az én kacajom volt. Megrémített, de aztán nem törődtem vele. Nem tudtam, miért teszem, de muszáj volt megölnöm. A lány felsikított. A szülei már halottak voltak. Nem segíthetett rajta senki.

-Ne!!!!!!! – hallottam meg Tod hangját. Ott állt a lépcsőben. Belenéztem a szemeibe és rögtön megvilágosult az elmém.

-Mit tettél?! Miért?! – kérdezte dühtől eltelve Tod. Kiejtettem kezemből a kést és hátráltam.

-Most ne menekülj te szemét! – felkapta a kést és üvöltve rontott felém. Először a kezem majd a lábam sértette meg. Menekülni próbáltam, de nem ment. Már szétterjedt a tűz. Nem volt kiút.

-Most meglakolsz! – és belém döfte a kést.

-Sajnálom! – suttogtam majd minden elsötétült.

Tod szemszöge:

Istenem! Mit tettem? Megöltem a legjobb barátom. Most már senkim sincs. Egy gondolat futott át az agyamon. Halál! A tűz már nyaldosta a testem. Még egy pillantást vettetem szeretteimre remélvén, hogy a túlvilágon velük lehetek, majd felemeltem a késem és szíven szúrtam magam. Utolsó, amit még hallottam egy sátáni kacaj.

Viktoria szemszöge:

-Sikerült! – rontottam be Elionhoz.

-Láttam! Gratulálok! – mondta majd kezet nyújtott. Mikor hozzá értem erősebbnek éreztem magam.

-Én állom a szavam. – átadta az erejét. Nos remélem hasznát, veszem a kapzsiságnak. 

Uhh hát ez a történet félelmetes volt. Bevallom nagyon sajnáltam Tod-ot. Történetileg tetszett, de elég sok hibát találtam benne. Elírások, amikre nem figyeltél. Néhol belekavarodtál a szemszögekbe szerintem. De eltekintve a hibáktól igazán tetszett. Gratulálok!