Alysia novellája

Gyógyír a haragra

írta: Alysia

Késő délután volt, már a nap maga is lenyugodni készült, így az emberek is ennek megfelelően igyekeztek minél gyorsabban hazajutni. A kocsik hosszú, tömött sorokban haladtak araszról araszra a kialakuló dugóban, a járdákon egymást taposó emberek siettek a szélrózsa minden irányába.

Kivétel csupán az egyik sikátorban dohányzó fiatal banda volt, akik továbbra is nyugodtan ültek a kukák tetején, mialatt olyan üres és semmitmondó dolgokon elmélkedtek, hogy vajon mikor fog bezárni a sarkon lévő gyorsbüfé.

A fiúk között volt egy, aki különösen kitűnt a többiek közül. Magas volt, rövid barna haja kusza tincsekben meredezett mindenfelé, mintha napok óta nem fésülték volna meg, élénkzöld szemei üresen meredtek a foltos aszfaltra. Szívott még egyet a cigarettájából, közben a szeme se rebbent. Olyan automatikus mozdulat volt ez, amit már nagyon sokszor tett meg az elmúlt egy évben.

- Hé, haver! – kiáltott oda az egyik szőke srác, aki távolabb állt a többiektől. Kezében lóbálta a már rég kiürült sörösüvegét, másik kezében cigaretta húzott füstös csíkot a mozdulat hatására. – Akkor megy a buli ma éjszaka? – szegezte a kissé érthetetlen kérdést a barna hajúnak. Imbolyogva felé indult, de már az első lépésnél megtántorodott és el is esett volna, ha egy társa nem kapja el még időben, nehogy a hideg aszfaltnak csapódjon.

- Hát persze, Tom. – felelte flegmán a kérdezett, aztán szigorú, lenéző pillantást vetett a részeg fiúra. – De te itt maradsz. Ilyen állapotban úgyis csak hátráltatnál minket, itt pedig a gyorsaság számít. Ez egy betörés lesz, nem holmi látogatás. Sietnünk kell, ha pedig még egy részeget is pátyolgatni kell, fújhatjuk a szajrét.

- Én nem vagyok részeg! – akart volna tiltakozni Tom. Mikor azonban el akarta engedni addigi támaszát, a gravitációnak sikerült a földre gyűrnie a barátjával együtt.

Kyle Maeson volt a banda esze, ezért ő kapta a vezető pozícióját. Egy évvel ezelőtt ő maga szedte össze ezt a kis csapatot, de az ilyen pillanatokban elgondolkozott, jó ötlet volt-e bevenni a fiatalabbakat is. Gúnyosan horkantott egyet, mialatt figyelte társa küzdelmét, hogy talpra állítsa magát, de a jó öreg fizika most sem hazudtolta meg magát. Hát igen, Einstein nem tévedett a gravitáció hatásaival kapcsolatban.

Kyle húsz éves volt. Pontosan két éve élt már Los Angeles utcáin, de csak egy éve állította fel szedett-vedett bandáját. Minden éjjel kifosztottak egy-egy kisebb üzletet, amit még előzőleg kifigyeltek. Általában ő vezette az ilyen akciókat és akaratlanul is az apja jutott eszébe. Milyen ironikus, hogy alkoholista apja tanította meg a legtöbb fogásra, amivel most üzleteket rabolt ki.

Már régen nem tartotta a kapcsolatot az öreggel. Anyja meghalt, mikor négy éves volt, apja egy részegen estén halálra verte. Ezután a fián töltötte ki a dühét, Kyle pedig szépen lassan falat emelt maga köré, az összes érzés kiveszett belőle, egyetlen egyet kivéve. A gyűlöletet, a haragot. Nemcsak a részeg apját, az egész világot gyűlölte, amiért ilyen életet kell élnie. Kivétel nélkül minden embert megvetett, olyan hideg lett belül, akár a jég, és olyan szilárd, akár a kő. Soha semmi nem ütött rést ezen a falon.

Soha.

- Emlékszem, régen mennyire utáltad a cigaretta füstöt. Mindig köhögtél, amikor édesapád dohányzott a nappaliban. – hallatszott egy kedves, dallamosan csengő hang a sikátor végéből.

Kyle azonnal felkapta a fejét. Igazán még fel sem fogta a mondat lényegét, mikor megpillantotta a hang gazdáját.

Egy lány állt a sikátor szájában. Egy laza zöld póló, és egy farmernadrág volt rajta, szőke haján csillogtak a nap lemenő sugarai, narancssárgára színezték a kissé göndör fürtöket. Szürkéskék szempár nevetett rá egy szív alakú, kedves arcról. Először megdöbbent a jövevény bátorságán, aztán eljutottak a tudatába a szavak is, ekkor pedig éktelen haragra gerjedt.

- Hát, te tudod, mit akarsz tenni az életeddel. – mosolyodott el az ismeretlen, intett egyet Kyle felé, kedvesen rámosolygott a többi fiúra is, majd egyszerűen elsétált.

Egy hosszú percig senki nem tudott megszólalni. Kyle-ban fortyogott a gyűlölet apja említésére, pillanatnyilag csak ez tudta lekötni, észre sem vette, hogy társai összesúgnak a háta mögött, és gyanakvó tekintettel méregetik, viszont annyira ijesztő arcot vághatott, hogy megszólítani senki nem merte.

- Mindjárt jövök. – morogta a többieknek, leugrott a sötétkék kukáról, amin eddig időzött, fejébe húzta kopott, eredetileg világoskék, most már viszont inkább szürke baseball sapkáját, és zsebre dugott kézzel kilépett a sikátorból.

A szeme már megszokta a félhomályt, ami a két ház között uralkodott, kilépve az alkonyi fénybe hunyorognia kellett. Résnyire szűkült szemeivel a környéket pásztázta annak reményében, hogy kiszúrja a lányt a hazafelé igyekvő tömegben.

Többen is megbámulták, részben az öltözéke miatt, részben pedig a belőle áradó fenyegető légkör miatt, jó nagy ívben mindenki kikerülte. Majdnem megindult jobbra, mikor megvillant baloldalon egy zöld póló, és egy szőke hajkorona. Nagy léptekkel indult meg felé, kerülgetve a többi embert, közben végig csikorgatta a fogát, ha valaki nekiment olyan sötét pillantást vetett rá, hogy az illető bocsánatot kért, és sietve kikerülte.

Egy játszótér közelében érte utol a lányt. Éppen egy kislánynak vett nyalókát, aki erre azonnal abbahagyta a sírást. A zsebéből előhúzott egy zsebkendőt, letörölte a gyerek könnyeit, majd kézen fogva visszavezette a játszótérre. A kislány húzódozva közeledett a két fiú felé, akikhez tartottak. A lány leguggolt hozzájuk, mondott valamit a fiúknak, mire azok lesütötték a szemüket, és motyogtak valamit.

Kyle-t nagyon irritálta az állandó mosoly, ami az arcán volt. Számára ez a lány túlságosan tele volt életszeretettel és vidámsággal. Ellenben ő gyűlölt mindent, ami csak lélegzett. Együtt érezni sem tudott senkivel, mióta kórházba juttatta az apját.

Egy pillanatra megint maga előtt látta a képet, ahogy a mentősök egy hordágyra szíjazzák a saját és az ő vérében fürdő apját, mesterségesen lélegeztetik, közben pedig mérhetetlen elégedettséget érzett. Elégedett volt, amiért megfizetett a sokévi kínzásért, és az anyja haláláért. A rendőröket már nem várta meg a házban, inkább elmenekült és sikátorokban keresett menedéket.

Ökölbe szorította a kezét, a fájdalom, ahogy a körmei belevájtak mélyen a húsába emlékeztette arra, hogy ez már két éve volt, neki pedig csak azért jutnak eszébe ezek a dolgok a múltból, mert megjelent ez a lány. Az újabb gyűlölethullámot, ami elöntötte immár erre a szőke ismeretlenre összpontosította inkább. Vadul meglendült az irányába, nem törődött a megrettent gyerekekkel, régen nem törődött már senki érzéseivel.

- Hé, te! – mordult rá a lányra. Az nagyot sóhajtva egyenesedett fel az egyik hintáról, szürkéskék szemét Kyle tekintetébe fúrta. Még mindig mosolygott, cseppet sem látszott ijedtnek, ami csak olaj volt a fiú haragjának tüzére.

- Igen? – kérdezte szemtelen vigyorral. Kyle hüledezve nézte, ahogy tesz felé egy cseppet sem bizonytalan lépést. Mintha gúnyolódni akarna vele.

- Hogyan képzeled, hogy csak úgy leszólítasz, ráadásul baromságokat hordasz rólam össze? Nem is ismersz! Nem tudod, kivel húztál ujjat! – fenyegetőzött, és ő is tett egy lépést a lány felé. Csupán egy centi választotta el őket, az orruk majdnem összeért, de a mosoly nem fagyott le a lány arcáról, sőt, még szélesebbé vált.

- Úgy sem bántanál. – válaszolta.

- Honnét veszed olyan biztosra? – dühöngött tovább Kyle. Ökölbe szorított keze már remegett az erőfeszítéstől, hogy visszatartsa magát, érezte, hogy kiserken a vére. Annyira még ő sem volt idióta, hogy megüssön egy lányt.

- Ismerlek, Kyle.

- Ki a franc vagy te?

- Hát nem emlékszel? Ez szomorú. – biggyesztette le drámaian a lány gyönyörű ajkait. Fél perc múlva már újra mosolygott. – Kár. De talán majd eszedbe jut. Szervusz.

- Mi a… - mire Kyle magához tért, a lánynak már csak hűlt helye volt. Hiába forgolódott, semerre sem találta, egyszerűen felszívódott.

Kyle dühösen rúgott egyet a mellette lévő mászókába, mire egy kisgyerek ijedten felsírt és elfutott, valószínűleg az anyjához. Kyle jobbnak látta lelépni, mielőtt a szülők nekitámadnak, zsebre dugta a kezét, és az orra alatt morgolódva visszament a barátaihoz a sikátorba.

Már csak pár óra volt az esti akcióig, nem hagyhatja, hogy pont most terelje el a figyelmét holmi jöttment, szőke kislány. Nem, nem fogja miatta kockáztatni a betörés sikerét. Nagy szükségük volt a mai zsákmányra.

A következő napok úgy suhantak el, mintha valaki háromszoros gyorsításra kapcsolta volna az életet. Kyle azzal töltötte a napokat, hogy mindenhová követte az ismeretlen, túlságosan is merész lányt. Állandóan a nyomában volt, és próbálta megfejteni, vajon ki lehet ő.

Mikor azt állította, ismeri őt, egy percig sem hitt neki, ugyanakkor kétségek ébredtek benne, kíváncsisága pedig arra sarkallta, hogy mint az árnyék, mindenhol jelen legyen, amerre csak megy. Az így eltöltött idő alatt megtudta lány nevét is, Ashley Moscovitz. A név egyáltalán nem rémlett neki, ez pedig végleg eldönteni látszott a kérdést, ő viszont már képtelen volt nem követni Ashley-t.

Azon kapta magát, hogy titkon kezdi megkedvelni, a harag és ridegség falán pedig kezdtek rések keletkezni. Emiatt pedig a viselkedése is kezdett megváltozni, egyre inkább tudatára ébredt a környezetének, aminek persze ő sem örült, de társai különösképp ellenezték a dolgot. Vezetői pozíciója egyre inkább gyengülőben volt, hiába próbálta figyelmen kívül hagyni a tényeket, azok könyörtelenül utolérték.

Egy alkalommal csúnyán összevesztek a barátival. Tom és Nicholas alkalmatlannak tartották már őt arra, hogy vezesse a betöréseket, egyre gyakrabban ültették volna kispadra, ami csak további ingerültségre és feszültségre adott okot. Ez után döntött úgy Kyle, hogy örökre szakít az érzéseivel, újra lefagyasztja, kővé dermeszti a szívét, amihez szükséges, hogy elüldözze maga mellől Ashley-t, aki olykor-olykor mindig felbukkant nála.

Megvárta, míg a lány hazaindul a barátnőjétől. Este hét óra volt már, mire mozgolódás támadt a családi ház előtt. A tornácon felkapcsolt a villany, alakok léptek ki az éjszakába, ketten összeölelkeztek, aztán egy magányos alak indult meg az utca irányába. Az alacsony, karcsú testről és a szőke hajról tudta, hogy csak Ashley lehet.

Megindult a lány után, pár lépés távolságról követte, és ügyelt rá, hogy mindig takarásban legyen, nehogy az kiszúrja. Már meg is találta a legkedvezőbb helyet, egy félhomályos közt két ház között. Még legalább négy háztömbnyire voltak tőle, ez alatt az idő alatt végiggondolta, hányszor próbálta már elijeszteni a lányt, de az sosem adta fel. Mindig egy hatalmas mosollyal az arcán távozott, mintha megkapta volna az ajándékot, amit már olyan régóta várt.

Kyle keze megint ökölbe szorult, ahogy próbálta eltemetni magában a tiltakozást és a kétségeket a tettének helyességével kapcsolatban. Tudta, hogy véget kell ennek vetnie, ha tagja akar maradni a bandának. Mindenki azt fogja hinni, hogy elpuhult, vége szakad a kellemes kis szabadságának és életének. Pedig ez nagyon is megfelelt most neki. Vagy nem?

Megrázta a fejét, hogy elűzze feltámadó lelkiismeret furdalásának hangjait. Ashley közben gyorsan közeledett az utolsó házhoz, ha nem cselekszik időben, talán örökre elszalasztja a lehetőséget. Hogy alkalmas legyen arra, amit meg kell tennie, felidézte az apját. A harag erőteljes hullámai kezdték elönteni a szívét, a tarajos hullámok akár az óceán vad tombolása, úgy nyalogatták fagyos szívét.

Eljött a pillanat, nem várhatott tovább. Előre osont a bokrok takarásában, besurrant a sikátorba, mikor meglátta a lány közeledő alakját kiugrott, karon ragadta, és bevonszolta a sötétbe. Keményen a falhoz taszította, cseppet sem törődött azzal az elvével, hogy nem bántja a gyengébbik nemet. Olyan harag öntötte el, ahogy a szürkéskék szempárba nézett, amit már alig bírt uralni, ez még őt is meglepte.

Dühének forrása mind az apja emléke, mind a halott anyja emléke, és Ashley tündérszerű arca volt, amit képtelen volt kiverni a fejéből. Dühös volt, amiért a lány érzéseket tudott kiváltani belőle. Gyűlölte, hogy rést ütött addig oly szilárd védelmén, így pedig fenn állt a veszélye, hogy ismét megbántják. Ahogy belenézett abba a sugárzó szempárba egy pillanatra, de csak egy röpke pillanatra elképzelte, hogy együtt vannak. De ezt a képet azonnal porrá zúzta, mert tudta, nem létezik olyan, hogy boldogság. Előbb utóbb Ashley is megsebzi, azt pedig már nem élné túl. Jobb most túlesni a dolgon.

- Hagyj békén! Soha többet nem akarlak látni, remélem megértetted. Ne bukkanj fel többet, ne jelenj meg a sikátornál, és ne próbáld meg azt sugallni, hogy ismersz, mikor mindketten tudjuk, hogy ez nem így van! Fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok, vagy mire vagyok képes. – préselte ki összeszorított fogai közül egy szuszra. Továbbra is erősen szorította a lány karjait a hideg téglafalhoz, addig nem is szándékozott elengedni, vagy lazítani a szorításon, míg a lány jelét nem adja, hogy megértette.

- Nem én követtelek a nap huszonnégy órájában. – kuncogott Ashley. Kyle felvonta az egyik szemöldökét, lenyűgözte, hogy a lány rájött.

- Kíváncsivá tettél, de csalódnom kellett. – morogta sötéten. Közelebb hajolt a lányhoz, csupán leheletnyi távolságra voltak egymástól, úgy suttogta. – Csalódást okoztál.

- És mivel, Kyle? Az életemmel? Nem elég izgalmas neked? – vágott vissza csípősen a lány, de még mindig mosolygott. Mintha élvezte volna. Kyle a döbbenettől szóhoz sem jutott. Dühösen fújtatva húzódott hátra.

- Nem is ismersz! – kiabálta. – Ne szólíts a nevemen, ne tegyél úgy, mintha mindent tudnál rólam!

- Szóval még mindig nem emlékszel. – hümmögött Ashley. – Reméltem, vagy olyan okos, hogy eszedbe fog jutni ennyi idő után. De te is csalódást okoztál nekem. – panaszolta, sértődöttséget mímelve elfordította a tekintetét, és a szemközti falat kezdte mustrálni.

- Mi a fenéről beszélsz?

- Ja, és ha már említetted, hogy nem tudom mire vagy képes… láttam, hogy kórházba juttattad az apád. Gratulálok, büszke lehetsz magadra. De… Tudod, nem értelek, Kyle. – villantotta szürkéskék szemeit megint a fiúra, ezúttal ő is dühösnek tűnt, mintha villámokat szórt volna, szeme sarkába könnyek gyűltek a dühtől. – Ezzel meg tudtad bosszulni édesanyád? Elégedett voltál, mikor elvitték a kórházba? Mégis mi a francot gondoltál, mikor megszöktél? – Ashley lassan kiabált. Kyle annyira megdöbbent, hogy hátrált egy lépést, de a lány szorosan követte, míg csak el nem értek a szemközti falhoz. Most Ashley tartotta fogságban a fiút. – Mégis mi járt abban az ostoba fejedben, mikor megszöktél otthonról? Miért nem kértél tőlünk segítséget? – az utolsó szavakat már csak suttogta. – Én mindig ott voltam neked. Azt ígérted, mindig megvédesz. Erre…

- Elég! – kiáltott fel Kyle. Az emlékképek, amik megrohanták, annyira feldúlták, hogy képtelen volt uralkodni az indulatain. Mire észbekapott már lendült a keze, a pofon pedig hatalmasat csattant Ashley arcán.

A lány kitartóan bámulta a földet, egyikük sem szólalt meg, Kyle nem tudta levenni a szemét tenyerének Ashely gyönyörű arcán pirosló nyomáról. Keze megdermedt a mozdulat közben, rájött, hogy újra ütésre emelte. A lány szaporán vette a levegőt, de nem sírt, bár látszólag nagy erőfeszítésébe került. Mind a feszültség, mind a pofon miatt.

- Megyek.

Csak ennyit mondott, és elhagyta a sikátort. Kyle elborzadva bámulta a kezét. A gondolatok egymást kergették a fejében. Csak arra bírt gondolni, hogy megütött egy lányt, ő sem jobb az apjánál. Pont olyan féreg lesz, mint ő. Csak idő kérdése volt. Lecsúszott a fal tövébe, és hagyta, hogy feltámadó bűntudata marcangolja nem létező lelkét az én-megmondtam típusú megszólalásokkal.

Maga sem tudta, hogyan támolygott vissza a sikátorba, de az biztos, másnap reggelre sem lett jobb állapotba. Szinte úgy érezte magát, mint egy sírjából frissen kikelt zombi, másra sem tudott gondolni, csak Ashley-re. Vajon a lány jól van? Folyamatosan ez a kérdés pörgött a fejében, de úgy tűnt, a tegnapi fenyegetés hatott, mivel a lány nem bukkant fel többet. A napjai visszazökkenni látszottak a megszokott kerékvágásba, ő azonban folyton leste a sikátor száját, hátha mégis megjelenik az alkonyi fényben Ashley. De sosem jött el.

Kyle kezdett ráébredni, hogy az elmúlt napok alatt túlságosan közel engedte magához a lányt, akárhogy is küzdött ez ellen az akarata. Túlságosan a szívébe lopta magát ahhoz, hogy ilyen egyszerűen elengedje. A sóvárgás viszont nála szóba sem jöhetett, minden igyekezetével azon volt, hogy elnyomja ezt. Kívülről a szigorú, rendíthetetlen Kyle képét mutatta, barátai készségesen elhitték, hogy újra a régi, belül azonban marcangolta a kétségbeesés. Látni akarta Ashley-t, kerül, amibe kerül.

Az összes olyan helyet végigjárta, ahol a lányt látta, ahová követte őt, de mind hiába. Napokig semmi hír nem érkezett felőle, lassan kezdte feldolgozni az elvesztését, és megint visszazuhanni az ürességbe. Legalábbis így érezte.

Egy csütörtök este azonban minden megváltozott. Épp a parkon vágott át, hogy találkozzon a barátaival az egyik gyorsbüfénél, mikor két részeg fickót pillantott meg. A két férfi egy fiatal lányt zaklatott. Először úgy tervezte, hogy szépen elsétál mellettük, mintha mi sem történt volna, ekkor meghallotta Ashley dallamos hangját.

Odakapta a fejét, és valóban ő volt az. A szőke fürtöket lágyan ringatta a feltámadt szél, a szokásosnál is sötétebb volt, mivel az eget esőfelhők takartál el, de határozottan ő volt az. Kyle habozott. Ha nem siet, elkésik a találkozóról, és biztosan búcsút inthet a bandájának, az életének. Új hely után kell néznie, ahol meghúzhatja magát, ez pedig nem lesz egyszerű.

Ha viszont nem tesz semmit, örökre emészteni fogja a bűntudat.

A helyzetet végül az egyik fickó döntötte el. Karon ragadta Ashley-t mire az feljajdult fájdalmában, a másik azonban befogta a száját, nehogy sikítani tudjon. Kyle-ban elszakadt a cérna, hagyta, hogy a gyűlölet végigáramoljon a testében, erőt adva neki.

Az első ütés a jobb oldali férfit érte, aki megtántorodott. A másik már felkészülten várakozott, de így sem tudta kivédeni Kyle öklét, ami végül hatalmas reccsenéssel kísérve csapódott az orrának. A férfi nyüszítve tapogatta vérző orrát, a másik eközben már talpra kecmergett, segíteni akart a barátjának is, de túl részegek voltak, hogy megtámasszák egymást.

Kyle megvetéssel és féktelen dühvel méregette őket. Legszívesebben elintézte volna őket, akár az apját, de Ashley jelenlétében vissza akarta fogni magát. Épp eléggé megbántotta már a lányt.

- Ne merjetek még egyszer a barátnőmhöz nyúlni. – mordult fel, nyomatékosan megszorítva Ashley kezét. Még így is érezte, hogy a lány remeg félelmében, ezért bátorítóan erősített a szorításán, dühösen végigmérte a két tántorgó részeget, majd sarkon fordult. – Gyere!

Nem kérés volt, inkább parancs. Ashley hagyta, hogy Kyle az egyik sikátorhoz vezesse. Nem tiltakozott, mikor a fiú berángatta az egyik árnyékos sarokba, még akkor sem, mikor ismét a falhoz taszította. Kyle idegesen járkált fel-alá, kezét újra és újra ökölbe szorította, mintha a haragját igyekezne elfojtani. A lány meg sem mukkant.

- Mi a fenéért kell neked egyedül járkálnod ilyen későn? – kiabálta Kyle, de választ nem kapott. – Legalább ne ilyen helyeken mászkálj, ahol csak bajba kerülhetsz! És ha nem járok épp arra? Hagytad volna, hogy… - de nem tudta befejezni a mondatot, dühében a téglafalba vágta az öklét.

- Jól vagyok. – suttogta Ashley. Lesütötte a szemét, nem mozdult a fal mellől.

- Hát persze. – horkant fel Kyle.

- Azt mondtad, ne keresselek fel többet. Így nem tettem. Azt hittem ezt akarod.

- Én…

Mintha erre a végszóra várt volna, eleredt az eső. Úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Egy szempillantás alatt eláztak. Kyle megfogta Ashley kezét, és odavezette egy szűk bejárathoz. A falhoz préselte a lányt, két kezével a feje mellett támaszkodott meg. A szűk hely éppen hogy megvédte őket az esőtől. Ashley kitartóan meredt Kyle pólójának hímzésére, még véletlenül sem nézett a fiúra.

- Sajnálom, oké? – szólalt meg Kyle. – Azt a… pofont. Sajnálom.

- Nem haragszom. – mondta Ashley.

- Ne hazudj. – morogta a fiú válaszul.

- Tényleg nem haragszom. – nézett rá értetlenül Ashley. Szája sarkában megint ott bujkált a szokásos mosoly, ami reménykedést ébresztett Kyle-ban.

- Akkor miért nem nézel rám?

- Hiszen most is téged nézlek. – suttogta Ashley.

- És mit látsz? – csúszott ki a kérdés Kyle száján. Azonnal megbánta, ahogy kimondta, de kíváncsi is volt a lány válaszára. Ő csak elmosolyodott, pár percig nem válaszolt.

- Egy fiút, aki úgy akar tenni, mintha nem tudna megbarátkozni a világgal. Mintha csak a gyűlölet éltetné, egyedül a harag létezne számára. Pedig nem így van. Csak nem ismeri el magának. Nem tudja beismerni, hogy akármennyire is csalódott a múltjában, akármennyire is gyűlölné az embereket, képtelen rá. De fél, hogy újra megsebzik.

Kyle-nak elakadt a lélegzete a tökéletes felelettől. Ez a lány átlátott rajta, lerombolta a falait, ő pedig észrevenni sem volt hajlandó. Próbálta elüldözni magától, holott minél közelebb akarta tudni. Képtelen lenne elengedni őt, akármennyire is próbálkozna. Túlságosan kedves volt neki.

A zuhogó esőben, azon a szűk helyen, először öntötte el a melegség Kyle-t, már nagyon régóta. Egyik kezével megsimogatta a lány arcát, ujját végigfuttatta a puha ajkakon, a vágy, hogy megízlelje, elemi erővel tört rá. Végre akart engedélyezni magának valami jót, ezért nem küzdött a késztetés ellen. Lassan lehajtotta a fejét, puha csókolt lehelt Ashley finom ajkaira.

Nem várt semmi választ, megdöbbent, mikor Ashley visszacsókolta. Ezúttal nyers, vad hévvel esett neki a lány ajkának, aki cseppet sem tiltakozott, sőt, átkarolta a nyakát és még közelebb húzta magához. Ott álltak összeölelkezve egy sikátorban, egy ajtóhoz préselődve, miközben a hátuk mögött szakadt az eső, ők azonban csak egymást érzékelték a világból. Semmi más nem számított csak a másik, akit a karjukban tartottak.

A csóknak túl hamar lett vége, Ashley csalódottan felsóhajtott, fejét a fiú vállára hajtotta, úgy kapkodott levegő után.

- Idióta. – pihegte. – Ennyi idő kellett ahhoz, hogy ezt észrevedd?

Kyle felkacagott, hosszú idő most először. Magához ölelte a lányt, aki csatlakozott hozzá a nevetésben. Mikor az eső elállni látszott kisétáltak a sikátorba, Kyle hazakísérte a lányt, lopott még egy csókot a kapualjban, majd visszaindult a barátaihoz.

Azt tudta, hogy ezután képtelen lesz visszatérni az eddigi életébe. Soha többet nem fog az utcán élni, ahogy megjátszani sem a gyűlöletét az egész világ iránt. Hálás volt, amiért ott volt neki Ashley. A lány végleg kirángatta az üresség és céltalanság állapotából. Elmosolyodott egy újabb emléken, valójában nagyon is jól tudta, honnan ismeri őt Ashley. Gyerekkorukban szomszédok voltak, és nagyon is jó barátok. Ő állt a legközelebb a fiúhoz, csak miatta nem szökött meg már korábban.

Valóban megígérte neki, hogy mindig vigyázni fog rá, de ezt nem tette meg, a ma este után viszont ezt a hiányosságot pótolni akarta. Mindent meg akart tenni, hogy boldognak lássa Ashley-t, csak ő számított neki. Először aggódott, hogy a lány ilyen állapotban fogja újra látni őt, végül még is ő lett az, aki kirángatta az érzéketlenségből, és megolvasztotta a szívét. Boldog volt. Hosszú évek óta először volt teljesen boldog.

Ez az örömteli érzés viszont nem tartott sokáig. A következő napokban Ashley nem tudta meglátogatni őt, Kyle pedig nem mert a házukhoz menni a szülei miatt. Nem akarta, hogy annak az utcagyereknek lássák, aki volt. Telefonon tartották a kapcsolatot a lánnyal, de egy nap ez is megszakadt. Kyle napokig várt, még Ashley-ékhez is elment, de az egész sötétségbe borult. Senki nem volt otthon. Hiába várt, senki nem bukkant fel. Végül egy készséges szomszéd segítette ki.

- Persze, tudom, hol vannak. Az egész család bement a kórházba. A kislányuk rosszul lett pár napja, mentőt kellett hívni hozzá. Azóta senkit nem láttam erre. Szegény lány. Remélem, rendbe jön. – csóválta a fejét az idős néni.

- Köszönöm. – mondta udvariasan Kyle, és segített az idős hölgynek bevinni a szatyrokat.

Miután végzett, hanyatt homlok rohant a megadott címre. A Cedars-Sinai kórház épülete kész labirintus volt Kyle számára. Az egyik nővér igazította útba, de így is beletelt tíz percbe, mire megtalálta azt a szobát, ahol Ashley volt. Egész végig szorította egy rossz érzés a mellkasát, bármennyire is küzdött ellene, tudta, hogy nagyon rossz hírekkel fog innen távozni. A szoba előtt földbe gyökerezett a lába. Az üvegfal mögött rengeteg gépet pillantott meg, belőlük csövek milliói futottak Ashley vékony, sápadt karjába.

Mintha megérezte volna a pillantásának erejét, a lány felnézett rá, farkasszemet néztek az üvegen át. Ashley mondott valamit a szüleinek, akik bólintottak, felálltak és kijöttek a helyiségből.

- Jó téged újra látni, Kyle. Aggódtunk érted, olyan váratlanul tűntél el. – szorította meg a kezét Ashley anyja. Kyle-nak elszorult a szíve a kedvességétől. – Menj csak be. Beszélni szeretne veled.

Férje elvezette a könnyeit törölgető asszonyt, miután eltűntek a sarkon, Kyle nagy levegőt vett és belépett a szobába. Ashley idegesen babrálta a takarója szélét, kerülte a pillantását. Percekig egyikük sem mondott semmit, végül Kyle unta meg előbb a hallgatást, Ashley kezéért nyúlt, és összefűzte az ujjaikat. Ő csak ekkor nézett rá. Tekintete tele volt fájdalommal, bocsánatkéréssel és könnyek áztatták selymes bőrét.

- Mi történt? – tette fel a legelső kérdést a fiú, ami eszébe jutott.

- Rosszul lettem. – jött a tömör válasz.

- De rendbe jössz, ugye? – nem jött felelet. Kyle már alig kapott levegőt. – Ugye? – kérdezte meg egy kicsit hangosabban.

- Kyle, én… - Ashley arcán záporoztak a könnyek. – Én… Haldoklom, Kyle.

A fiú megdermedt. Próbálta elutasítani a szavak értelmét, de az agya túlságosan is tisztában volt vele, mit jelent ez. Ashley nem fog örökké vele maradni.

- Nem… Nem, az nem lehet.

- Sajnálom. El akartam mondani, de… - a lány hangja elcsuklott.

- Cssss… - Kyle megsajnálta. Eltemette a saját fájdalmát, odahajolt, megcsókolta a lányt és igyekezett megnyugtatni őt. – Nem lesz semmi baj… Biztosan… biztosan… - de nem tudott mit mondani. A saját könnyeivel viaskodott.

- Ez nem a te hibád. – karolta át a lány. – Kérlek, bármi történik is velem, tudd, hogy nem a te hibád. Kérlek, miattam ne válaszd megint a sötétséget és a haragot. Ne gyűlöld a világot, ha én már nem leszek. Én csak… csak segíteni akartam… nem hittem, hogy… Ó, Kyle. Annyira sajnálom.

- Kérlek ne. – Kyle összeérintette a homlokukat. – Ne sajnáld. Kihoztál abból az állapotból, segítettél nekem, én… szeretlek! Kérlek, ne sajnáld. Miattad újra boldog lehetek. És semmi nem fog történni. Érted? Semmi. Én mindig vigyázni fogok rád.

De Kyle maga is tudta, hogy lehetetlen és képtelenség, amit megígért. Mikor este elbúcsúzott a lánytól, utoljára csókolta őt meg. Mire másnap délután visszament, Ashley meghalt. Örökre itt hagyta őt. Kyle először kétségbeesetten szerette volna ígérete ellenére megint visszazökkenteni magát az ürességbe, hogy tompítsa a fájdalmat, felépíteni maga köré a falakat, de nem ment.

Ashley szülei szárnyaik alá vették a fiút, meggyőzték, hogy költözzön hozzájuk, ők pedig segítenek neki beilleszkedni az életbe. Az életbe, ami nem mindig tartalmaz szép dolgokat, az életbe, amit néha reménytelennek érzünk, az életbe, ami sokszor nem úgy alakul, ahogy akarjuk. Bár Ashley elment, Kyle soha nem tért vissza az utcára. Egyetemre ment, munkát szerzett, évekkel később pedig családot alapított. Azonban sosem felejtette el a lányt, aki az életét is kockára tette őérte. Minden évben kiment a sírjához, és elmesélte, hogyan alakult az élete. A haragot pedig mindörökre eltemette magában.

Huuh...ez egyszerűen...leírhatatlan most mit érzek. Nagyon jó lett! Minden egyes oldalnál sikerült újra és újra meglepned. Már a legelső oldalon éreztem, hogy a srác szerelmes lesz, de nem gondoltam volna. Igazán jó volt. Alig tudok megszólalni. Hibák ebben is voltak. Itt is azt tudom tanácsolni nézd át többször, voltak ahol lemaradtak ragok, vesszők stb. viszont, magában a történetben nem találtam mulasztást. Igazán tetszett. Mindvégig megleptél ez aztán igen! Szívesen olvasnék még történetet tőled, ehhez hasonló (Happy Enddel végződő J) történetet. Igazán gratulálok!