A hét főbűn novellapályázatra: Rage
Fáradtan megdörzsöltem a szemem, majd megnyomtam a telefonon egy gombot.
- Adela, van még valaki?
- Igen, Uram.
- Mi? Már hét óra is elmúlt!
- Sajnálom, Uram, de az illető már két hónappal ezelőtt bejelentkezett. Csak ez az időpont felelt meg neki. – Mélyet sóhajtottam.
- Küldje be.
- Igenis.
Elpakoltam a felesleges aktákat az asztalról, majd felpillantottam, mikor nyílt az ajtó. Megdermedtem a mozdulat közepén.
A férfi, aki belépett, elképesztően magas volt, a két métert biztos túllépte, a vállai szélesek voltak, fekete öltözéke pedig csak erősítette azt a benyomásomat, hogy az illető egy gengszter.
Megköszörültem a torkom, majd felálltam.
- Jó estét, foglaljon helyet. – Szó nélkül megtette. – Miben segíthetek, Mr...?
- Devil.
- Mr. Devil, miben segíthetek? – Összefűzte az ujjait maga előtt. Visszaültem a székbe.
- Inkább az a kérdés, én miben segíthetek magának.
- Hogy mondta, kérem? – Elmosolyodott, amitől kivillant hófehér, vakító fogsora. Majdnem a szememhez kaptam a kezem, nehogy megvakuljak.
Észre sem vettem, hogy az idegen felállt, összekulcsolta a kezét maga mögött, s járkálni kezdett. Kezdtem ideges és dühös lenni, ami nem ritka az esetemben.
- Uram, elmondaná, miért jött? Milyen ügyvédi segítségre van szüksége?
- Hogy van a volt felesége? – Elakadt a szavam.
- Honnan... honnan veszi, hogy volt feleségem?
- Látszik a gyűrű nyoma az ujján. – Eltakartam a kezem, mire felkuncogott.
- Mr. Devil, a türelmem véges.
- Tudom – bólintott nagyon komolyan. – Ezért vagyok itt.
- Miért?
- Hogy figyelmeztessem, rossz irányba tart. – Felvontam a szemöldököm.
- Kicsoda Ön? Valami tanácsadó?
- Már bemutatkoztam, ha jól emlékszem.
- Igen, de...
- Még találkozunk, Uram – szakított félbe. – Két hónapot kap rá.
- Mi? – Közelebb hajolt, mintha suttogni akarna.
- Két hónapot kap, hogy megváltozzon. Ha nem megy, visszajövök.
- És akkor mi lesz? – Felülkerekedett az ingerült énem.
- Akkor elviszem magammal. – Egy kecses mozdulattal meghajolt, de még visszafordult az ajtóból. – Ne feledje, a nevem Mr. Devil. Minden jót.
- Apa, ma nagyon csendes vagy.
Felpillantottam, s ránéztem a lányom csodaszép, és nyílt arcára. Ő sosem fog hazudni az élete során, ebben biztos voltam.
- Elfáradtam, hosszú volt a nap.
- Akkor menj, feküdj le, majd én elmosogatok. – Magamhoz öleltem.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek, papa.
Másnap, amint bekapcsoltam a gépem az irodában, megjelent egy felirat. Fekete alapon fehér betűk hirdették: Még 58 nap.
Egy pillanat alatt el is tűnt, de akkor eszembe sem jutott, hogy mit jelenthet.
A nap folyamán kirúgtam két alkalmazottat, öt klienst utasítottam vissza, valamint három ügyféltől sikerült kicsikarnom több pénzt. Jó napot zártam.
Egy hónap telt el különösebb incidensek nélkül, végeztem a dolgomat, mint rendesen, de a számok még mindig ott villogtak a gépemen. Nem foglalkoztam vele, bár az agyam egy rejtett és racionális része azt súgta, utána kéne járnom a dolognak.
Még 31 nap.
Azon a napon tovább maradtam bent. A volt feleségem elvitte magával a lányom, szóval nem kellett sietnem. Éppen egy újabb pohár italért nyúltam, mikor megéreztem, hogy valaki figyel. Az ajtóban Mr. Devil állt. Már majdnem sikerült meggyőznöm magam, hogy csak képzeltem a múltkori látogatását.
- Jó estét, Mr. Rage. – Összerezzentem.
- Nem kívánom ugyan ezt. Hogy jutott be? – Elmosolyodott.
- Tényleg ez most a legfontosabb beszédtémánk?
- Van jobb ötlete? Bár az lenne a legjobb, ha eltakarodna az irodámból. – Persze nem tette meg, helyette kényelembe helyezte magát a fal mellett álló kanapén. – Mi a fenét akar?
- Reméltem, hogy egy látogatás, valamint az üzenetek a gépen meghozzák a várt eredményt. Csalódnom kellett. – Letettem a poharam.
- Mi a fészkes fenéről beszél? – Elnevette magát.
- Micsoda választékos stílus! Nem hittem, hogy az ügyvédek is szoktak káromkodni.
- Helyes, most már tudja.
- Mr. Rage, komolyan beszélek.
- Nem tudom komolyan venni, amíg úgy öltözik, mint egy kriptaszökevény. – A férfin most egy tört fehér, buggyos ujjú ing volt, fölötte kopott kapát, egy fekete nadrág, és egy őskori csizma. – Ezek manapság már nem divatosak. – Végignézett magán.
- Nekem tetszik, és ez a lényeg.
- Hát persze. – Megittam az italom, de őt eszemben sem volt megkínálni. – Bökje ki, mit akar, mert sietek. – Elmosolyodott.
- A lánya ma nincs magánál, hová sietne? – Ledermedtem, s ez nem kerülte el a figyelmét. – Most már komolyan vesz?
- Mit akar?
- Semmit. Vagyis, mindent.
- Ezt nem értem. – Fölállt, majd sétálni kezdett.
- A lánya, Angel, ugye? – Összeszorult a torkom, de bólintottam. – Maga választotta a nevet.
- Igen. – Nem kérdés volt, de azért válaszoltam.
- Tudja, mint jelent ez? – Kivett a zsebéből egy pergament, széthajtotta, majd letette elém. Pirossal volt írva rá egy mondat.
- Nomen est omen. Nevedben a sorsod.
- Úgy van.
- Mit akar ezzel? – Eltette.
- Elég nehéz a felfogása. – Sóhajtott. – Pedig szerettem volna, ha magától jön rá, így viszont kénytelen leszek lelőni a poént. – Magára mutatott. – Mr. Devil, vagyis Ördög. A lánya, Angel, vagyis Angyal. Maga pedig Mr. Rage, vagyis...
- Harag.
- Na, legalább. – Leült velem szembe.
- Mit akar?
- Változzon meg. Maga egy kapzsi, csaló, pénzhajhász, hazug, és haragos ember. – Nem leptek meg a szavai, vágtak már rosszabbat is a fejemhez. – Ha nem akarja, hogy elvigyem magammal, akkor térjen a helyes útra. Bizonyára nem akarja magára hagyni az angyalkáját. – Összepréseltem a szám.
- Ne beszéljen így róla.
- Öröm látni, hogy van, aki még fontos magának.
- Ő az egyetlen, aki fontos!
- Nos, ez esetben, igyekezzen megváltozni.
- De... mégis mire gondol? – Összefonta a karját a mellkasán.
- Szomorú, hogy tőlem kérdezi. Beszélgessen el a lányával erről.
- Mit tudhat ő a dologról? – A férfi nevetett.
- Ő egy angyal. Elvileg mindenről tudnia kellene.
- Maga hisz ebben?
- Miben?
- Hogy nevedben a sorsod?
- Én vagyok az..., na, ha nem is élő, de példa rá. – Végignéztem rajta. – Nem hiszi el.
- Bocs, de tényleg nem. – Megint az asztalra támaszkodott.
- Ne akarjon kihozni a sodromból. Akkor megtudná, hogy ki is vagyok én valójában.
Miután a férfi távozott, fölkaptam a telefont, és tárcsáztam.
- Halló?
- Maggie, add a lányom!
- Már alszik.
- Keltsd fel!
- Nem keltem fel, Richard, és ne beszélj velem ilyen hangon! Már nem vagyok a feleséged! További jó éjszakát! – Lecsapta, nekem meg kedvem lett volna a falhoz vágni a készüléket. Bassza meg!
Ha bárki azt feltételezi, hogy ezek után nyugodtan hazamentem, és lefeküdtem alukálni, akkor bazi nagyot téved.
Este tízkor dörömbölni kezdtem a volt feleségem házának ajtaján. Villany gyúlt, majd kitárult az ajtó.
- Richard, mit keresel itt?
- Beszélnem kell a lányommal! – Benyomakodtam mellette az ajtón.
- Mégis mit képzelsz magadról? Megmondtam, hogy alszik! Most pedig takarodj innen, ez az én házam!
- Semmi baj, anya – mondta a lépcső tetején álló Angel. Most tényleg úgy nézett ki, mint a névrokona. – Már vártalak, apa.
- Maggie, magunkra hagynál minket, kérlek? – A nő szemei akkorák lettek, mint egy-egy golflabda, de nem azért, mert Angel ébren várt, hanem, mert kimondtam azt a bizonyos szót. Ennek hatására kérdés nélkül elhagyta a nappalit. – Aludtál?
- Nem.
- Honnan tudtad, hogy jövök? – Elmosolyodott.
- Apa, a lányod vagyok. Mindig tudom, mikor van szükséged rám. – Leült a kanapéra, s maga alá húzta a lábait. – Mi a baj?
- Nem is tudom, hol kezdjem.
- Mondjuk az elején. – Mély lélegzetet vettem.
- Rendben van. Az egész akkor kezdődött, mikor felkeresett az irodában egy fickó. Azt mondta, hogy a neve Mr. Devil.
- Vagyis Ördög?
- Igen, el tudod ezt hinni?
- Ami azt illeti, el. – Mélyen a szemébe néztem. – Gondolom, azt kérte, hogy változz meg.
- Igen – bólintottam gyanakodva. – De mégis hogy tudnék megváltozni? Hiszen negyven éve így élek!
- Nem hiszem, hogy kiskorodban is ilyen voltál.
- Persze, akkor még nem, mert senki nem tudta, hogy mit is jelent a nevem. De aztán a gimiben cikizni kezdtek, és onnantól végem volt. A nevem átvette felettem az uralmat.
- Ugyan, papa, ne mondj ilyet. Egyik ember sem eredendően rossz, hanem az évek során válnak azzá, így van esélyed, hogy visszafordítsd a folyamatot.
- Nem tudom, hogyan fogjak hozzá.
- Nos, első lépésként, ha kérsz valamit, mindig tedd utána, hogy kérlek. Látod, anyára is milyen hatással volt. – Elmosolyodtam. – Meggyőződésem, hogy nem váltatok volna el, ha egy kicsit kedvesebb lettél volna. – Leültem mellé.
- Nagyon sajnálom, kicsim. Biztosan nehéz volt neked.
- Most nem rólam van szó, hanem rólad. Emlékezz vissza, milyen voltál, mikor megismerkedtél anyával. – Töprengtem.
- Boldog. Boldog voltam.
- Igen, aztán megkaptad azt az állást, és minden megváltozott. Ingerült lettél, hazahoztad a munkát, alig voltál velünk. Ez itt a probléma.
- Elhanyagoltam az emberi kapcsolataimat a munkám miatt? – Bólintott.
- És ehhez csak hozzájárult a nevedből adódó kellemetlenség.
- Az biztos.
A lányommal való beszélgetés után könnyebb lett ugyan a szívem, de még mindig nem tudtam a megoldást. Tényleg, lehetséges a változás?
Másnap célzottan figyelni kezdtem a beosztottjaimat, hogy miként reagálnak a közelségemre. Arra is gondoltam, hogy lehallgatót szerelek az asztalukra, de azt nem tudtam volna elég hamar beszerezni. Viszont, mikor ebéd után visszatértek, fura dolog történt. Csukva volt az ajtó, mégis hallani véltem a hangjukat, mintha egy mikrofonból szólna.
- Na, most vajon milyen kedve lesz? – kérdezte George.
- Fogalmam sincs, de amióta elvált, egyre morcosabb – felelte Adela.
- Haragos, nem morcos – javította ki Tina, mire mindannyian nevetni kezdtek.
Felforrt az agyvizem. Hát még mindig a nevem a fő téma?!
- Szóval, mi a véleménye? – Már meg sem lepődtem.
- Direkt csinálta, ugye? – Mr. Devil elmosolyodott.
- Természetesen.
- Hagyjon engem békén. – Tisztogatni kezdte tökéletesen manikűrözött körmét.
- Tudok a kis esti látogatásáról a lányánál. – Megdermedtem.
- Egy szóval sem mondta, hogy nem kérhetek segítséget. – Rám pillantott.
- Ezek szerint hisz nekem. – Nem kérdés volt, hanem állítás, így nem fáradoztam a válasszal. – Hát ez csodálatos, komolyan mondom!
- Már biztosan megszokta, hogy egyes emberek kételkednek magában.
- Persze, de jobban szeretem a sima ügyeket. Bár, figyelmeztettek, hogy maga nem lesz egy könnyű eset. – Érdeklődve felvontam a szemöldököm. – Ismerős egy bizonyos Arthur Miller neve? – Megrándult az arcom. – Sejtettem.
- Mi van vele?
- Három éve halt meg, és maga azt állította, hogy a végrendelet nem hiteles, így az egész vagyon elúszott, az özvegynek pedig nem maradt semmi.
- És?
- De mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. – Olyan volt a hangja, mint egy vattacukor. Édes és ragadós. – Hogy is történt? – töprengett hangosan. – Felkereste magát Mr. Miller szeretője, és némi honoráriumért cserébe elintézte neki a dolgot. Jól mondom?
- Mit akar ezzel? – csattantam fel türelmetlenül.
- Nyilvánítsa hitelesnek az iratot. – Elkerekedett a szemem.
- Micsoda? Azt nem tehetem! Teljesen aláásná a hírnevemet!
- Az már az Ön baja – vont vállat érdektelenül. Elöntött a harag.
- Mondja csak, miért akar engem ennyire megmenteni? Nem az lenne az érdeke, hogy minél több embert magával vigyen?
Abban a pillanatban az udvarias maszk lehullott róla, a szemében vörös tűz lobbant fel, az arca árnyékba borult. Kirázott a hideg.
- Egyáltalán nem maga miatt teszem.
- Hát akkor?
- Angel miatt. Ő egy tiszta lélek, és valahogy sikerült meggyőznie arról, hogy Ön még megmenthető, ha kellő inspirációt kap. Gondoltam, teszek egy próbát, veszteni nem veszthetek. – Lendületesen felállt. – Nem mindenki büszkélkedhet ilyen gyermekkel. Becsülje meg, és igyekezzen kiérdemelni őt – azzal eltűnt.
Páran azt mondják, a születés a halál kezdete, de én ebben nem hiszek. Akkor kezdődik igazán az életed, mikor a semmiből előbukkan egy alak, aki Ördögnek nevezi magát, és kijelenti, hogy, ha nem változol meg véges határidőn belül, akkor bizony magával visz. Én is akkor kezdtem töprengeni, mikor ez bekövetkezett. Persze nem gondolom azt, hogy minden ember tapasztalja ezt élete során, de a kiválasztottak igen. És a kiválasztottság itt nem feltétlenül pozitív.
Ügyvédként sok olyan személlyel volt dolgom, akik a végrendeletüket akarták elkészíttetni. Voltak köztük idősek, fiatalok, férfiak és nők, de egyikük sem tudta megmagyarázni, hogy miért éppen akkor érkezett el ennek a tevékenységnek az ideje. Csak annyit tudtak, hogy valamilyen belső hang késztette őket arra, hogy felkeressenek engem, és megtegyék, amit kell. Akkor még nem igazán tűntek fel az összefüggések. Most már átlátok mindent.
A negyvenedik születésnapom csütörtöki napra esett. Pár hónapja még úgy terveztem, hogy dolgozni fogok, mint máskor, de azóta gyökeresen megváltozott minden. Így most arra készültem, hogy a lányommal és a volt feleségemmel töltöm a napot a parkban.
Felvettem egy farmert és egy nem túl ünnepinek mondható inget, majd beültem a kocsiba. Maggie azt kérte, hogy náluk gyülekezzünk, majd ő elrendez mindent, én pedig nem vitatkoztam.
- Papa! – szaladt elém Angel, amint beléptem az ajtón. –Boldog születésnapot!
- Köszönöm, kicsim. – Összeölelkezve mentünk a konyhába.
- Mama, itt van!
- Igen, én is látom. Szia.
- Szia. – Megpusziltam az arcát, majd a sok ennivalóra néztem a pulton. – Hűha, ez egy egész seregnek elég lenne.
- Te pontosan annyit is eszel, mint egy sereg. – Vállat vontam, volt benne némi igazság.
Hétköznap lévén a parkban csak kisgyerekes anyukák voltak, néhányukat személyesen is ismertük. Letelepedtünk egy kevésbé forgalmas helyen, egy hatalmas fa alatt, majd Maggie elkezdte kipakolászni az ételt. Addig én és Angel feltérképeztük a terepet. Az egyik padnál feltűnt egy nem is olyan rég látott ismerős. Lassan megközelítettük.
- Hát, igen, milyen jó is egy kis családi piknik – kezdte, mikor hallótávolságon belülre értünk. Letette az újságot, összekulcsolta az ujjait, aztán mosolyogva ránk pillantott. Angel átkarolta a derekamat.
- Nincs melege ebben a göncben? – Még mindig mosolyogva simogatta meg a hosszú fekete kabátját.
- Meddig fogja még kritizálni az öltözékemet?
- Azt hiszem, minden alkalommal így lesz, amikor találkozunk. – Nevetett.
- Ennyire megkedvelt, hogy máskor is találkozni akar?
- Miért, elmegy?
- Úgy is mondhatjuk. De ne izguljon, biztos összefutunk még.
- Szóval maradhatok? – Sokáig tartott, mire kinyögte a választ.
- Igen, maradhat. – Mázsás súly gördült le a szívemről. – De vigyázzon, legközelebb nem leszek ilyen kegyelmes.
- Nem lesz legközelebb – szólt közbe Angel. – Vigyázni fogok rá.
- Tedd azt. Szüksége lesz rá.
- Van olyan, akit elvisz? – Vállat vont.
- Titoktartás kötelez, Mr. Rage, nem mondhatok semmit. – Felállt, s lesöpörte a kabátján lévő, nem létező piszkot. – További szép napot.
- Várjon! – kiáltottam utána hirtelen. Visszafordult. – Milyen a Pokol?
Olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem, már nem is válaszol.
- Olyan, mint a maga eddigi élete, Angel nélkül.
- Juj.
- Ahogy mondja. Au revoir, Mr. Rage.
- Viszlát.
Álltunk még pár percig, Mr. Devil távolodó alakját figyelve, majd Angel felemelte a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
- Apa?
- Hm?
- Az nem érdekel, milyen a Menny? – Szélesen elmosolyodtam.
- Úgy hiszem, hamarosan megtudom.
Valerin Lanz
Bevallom őszintén nagyon tetszett a történeted. Igazán jó volt látni, vagyis inkább olvasni arról, hogy milyen érzelmekkel jár a felismerés és maga a változás. Nagyon tetszett. A helyesírás jó. A nevek tökéletesek. Sőt ez a neves megoldás annyira tetszik. Szinte az összes általam írt szövegben, novellában, történetben én magam is így használom a neveket. Jelentés szerint. Még egyszer nagyon tetszett és nagyon gratulálok!
Csatlakozom Szozsához, a beszélő neveket én is szeretem, és örültem a boldog végnek. :-)
VálaszTörlésKicsit furcsa volt egy jótékony, szinte már kedves ördögről olvasni, számomra hihetőbb lett volna mondjuk egy fogadás, vagy alku a történetben, de ettől eltekintve tetszett. :-)