tpr és viv közös novellája

Sírontúli harag

   A moziból mentem hazafelé, a legújabb film vetítéséről. Már tizenegy óra is elmúlt, amikor észrevettem, hogy valaki követ. A kihalt utcák felé vettem az irányt, hátha lerázhatom. Pár sarok után már nem láttam sehol.

   A szél hidegen fújt. Az eső is elkezdett zuhogni. Nagyon közel voltam a jó, meleg, kis lakásunkhoz.

   Épp befordultam a következő utcára, mikor kiderült, hogy zsákutcába érkeztem. Megfordultam, és szemben állt velem az előbbi titokzatos idegen. Egy fegyver volt a kezében. Egy bő pulcsi és egy bő nadrág volt rajta. Első ránézésre férfinek hittem, de a járása nagyon nőies volt.

-Ki vagy? - kérdeztem, abban bízva hátha válaszol.

Felemelte a fegyvert, és egyenesen rám szegezte.

-Mit akarsz tőlem? - nagyon halkan beszéltem, mert tudtam, hogy azon a két méteren át is meg fogja hallani, és nem is tudtam hangosabban beszélni. Ki ne ijedne meg, ha rátartanának egy pisztolyt?

-Mit…- kezdtem mondani. Befejezni már nem tudtam. Lelőtt.

3 hónappal később…

-Felakasztotta magát! Felakasztotta magát! – Kiabált, felém rohanva Beatrice. Ő volt az egyik legjobb barátom idefent, a mennyországban. Mind a ketten őrangyalok voltunk.

   Teljesen az ellentétem. Én magas, barna hajú, barna szemű vagyok. Ő pedig alacsony, szőke hajú, kék szemű.

-Ki? – Kérdeztem értetlenül.

-Daisy. – Még egy hete sincs, hogy lecsukták a meggyilkolásomért. – És itt van a pokolban.

-Aha. – Egyéb értelmes dolgot nem igen tudtam kinyögni. – Most mennem kell Ajsa-hoz, de majd még beszélünk.

   A mennyből több út vezet fel is, és le is. Lefele visz egy csúszda, egy lépcső vagy egy mozgólépcső. Felfele ugyanezek. Meg van egy liftünk is. Én most a csúszdát választottam.

   Már félúton lehettem, amikor valaki kirántott a lépcsőre. Ránéztem. Daisy volt az. Vörös haja mögül nézett rám a gyilkos, fekete szemeivel. Mondhatni újra átéltem azt a pillanatot, amikor megölt. Borzalmas volt. És most itt van. Mit akarhat tőlem? Vagy miért jött egyáltalán ide?

-Csak azért jöttem, hogy elmondjam, miért öltelek meg. – Szűrte a fogai között. Na, ez már érdekel egy ideje.

-Miért?

-Irigy voltam. Nem bírtam nézni, hogy te sokkal szebb vagy nálam. Nem tudtam elviselni. Nagyon haragudtam rád, amikor megfogtam apám pisztolyát, és utánad mentem. Még most is haragszok. – Ezzel a végszóval el is tűnt. Nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy erre én is képes vagyok, csak én a határon szoktam ezt a képességemet használni.

   A határ olyan háromszáz méterrel volt lejjebb, mint mi odafenn. Nem úgy nézett ki, mint egy országhatár. Egy hegy tetején kötöttünk ki, ha lejöttünk. Mivel erre nem járt soha senki, nem kellett félnünk, hogy kiszúrnak minket.

   Néhány órával később Ajsa-ra vártam az iskolája előtti parkolóban. Mindig én viszem és hozom az iskolából. Elmeséltem neki a Daisy-vel való találkozásomat.

-Nem tudom. – Mondta. – Én félek tőle.

-Nem kell. – Inkább saját magamat próbáltam meggyőzni, nem őt.

   Miután hazavittem egyből a mennybe indultam. A lépcsőn mentem fel. Szerettem volna egy kicsit egyedül lenni. Ez volt rá az egyik legjobb mód. A kapuban összefutottam egy arkangyallal, Jack-kel. Már ő is hallotta a Daisy-ügyet. Hiába, itt nagyon gyorsan terjednek a hírek.

   A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Korán elmentem lefeküdni, abban bízva, hátha ma már nem kell semmit se csinálnom, de tévedtem. Tíz óra körül Beatrice lépett a szobámba.

-Angela, Ajsa… - Fulladozta.

-Mi történt vele? – Kérdeztem ijedten. Hirtelen nagyon rossz érzésem támadt.

-Ajsa-t elrabol…ta Daisy. – Lihegte.

-Hol vannak? Nem tudod, hogy hova vitte.

-De igen, Manistee National Forest-be vitte, egy elhagyatott házba.

-Köszi, majd jövök. – Már rohantam is a kapu felé.

-Szóltam… - Nem hallottam, hogy hogyan fejezte be a mondatot. A kapunál megint összefutottam Jack-kel. Nem néztem rá, csak rohantam tovább, le a lépcsőn.

   Majdnem elértem a házat, amiről Beatrice beszélt, mikor meghallottam valamit a hátam mögött. Megfordultam. Jack volt az.

-Mi a terved? – Kérdezte.

-Mondjuk… Mit szólnál, ahhoz a testcserés megoldáshoz?

-Rendben. Tudok valamiben segíteni? – Érdeklődött.

-Igen. Amint Ajsa kerül az én helyemre, kérlek, vidd el innen.

-De…

-Nincs semmi de. – Szakítottam félbe. – Engem hagyjatok itt.

Nem figyeltem arra, amit ezután mondott. Inkább arra koncentráltam, amit még soha életemben nem csináltam.

   Már bent is voltam a ház pincéjében. Gyorsan bejutottam. Vajon kifele nehezebb lesz?

   A pince üres volt. Csak egy lépcsőt lehetett kivenni a sötétségben. Elindultam felfele. Az ajtónál hallgatóztam, nehogy véletlenül összefussak Daisy-vel. Óvatosan lenyomtam a kilincset és kiléptem a ház egyik folyosójára. Körülnéztem. Nem láttam sehol senkit. Elindultam az ajtóhoz. Lassan, óvatosan.

-Hova? Hova? – Hallottam Daisy hangját a hátam mögül.

Elkezdtem rohanni, de hiába. Gyorsan utolért és leterített. Megpróbáltam lelökni magamról, viszont ő erősebb volt nálam. Ebben a testben meg a képességeimet sem használhatom.

-Engedj el! – Követeltem.

-Ugyan miért? Hogy elmenekülj? Nincs itt Angela, hogy segítsen.

Szinte hihetetlen, hogy nem vette észre. Én Angela vagyok Ajsa testében.

-Engedj el! – Ismételtem.

-Én? Téged? Inkább nem.

   Valaki lerántotta rólam. Felnéztem. Jack állt előttem. A falhoz szorította Daisy-t. Egyik kezével a lány nyakát fogta, a másikkal pedig felsegített.

-Nem megmondtam, hogy hagyjatok itt? – Kérdeztem. Már kint voltunk az erdőben. Ajsa rohant felém és ugrott a nyakamba.

-Köszönöm. – Suttogta.

-Nincs mit.

-Dehogy nincs! Az előbb még a kezében egy pisztollyal fenyegetett. Azt mondta, meg fog ölni. Pont úgy, mint ahogy téged is.

-Jól vagy? – Tudakoltam, miután visszacseréltem a testünket.

-Aha. Hála neked.

   Ajsa-t is felvittük magunkkal, mert az Öregeknek kell adnunk magyarázatot, arra miért van velünk egy pokolbéli. Beatrice már várt minket.

-Örülök, hogy megismerhetlek, Ajsa. – Mondta, mikor kezet fogtak.

-Én is. – Mosolygott Ajsa.

-Az Öregek várnak rátok.

   Az Öregek örültek, amikor meglátták a barátnőmet életben.

-Daisy Miller… - Szólította meg a legidősebb angyal. – Közös döntés alapján száműzünk még a pokoldól is. Ajsa West… Neked felajánlunk két lehetőséget. Vagy maradsz ember, és mindent elfelejtesz, a mi közreműködésünkkel, amit ma itt láttál és hallottál. Vagy angyal leszel te is, és a családod meg a földi barátaid nem fognak rád emlékezni. Ember vagy angyal?

By: tpr és viv

Hát, mivel is kezdjem. Nekem elég kesze-kusza volt maga a történet. Nem hinném, hogy az angyalok vezetője engedne egy pokolbeli „rabszolgát”, hogy elraboljon valakit. Kicsit összecsapottnak, rövidnek tűnik. Túl zavaros nekem. Igazság szerint nem olyan vészes a történet, de hiányzik nekem valami belőle. Nem volt rossz a novella, de legközelebb figyeljetek a szerkesztésre, hogy érthető legyen. A karakterek kissé jellemtelennek hatottak. Nem voltak igazi érzéseik csak külső unalmas és sablonos érzelmek. Ráadásul néhol egészen nagy ellentmondásokat is találtam benne az egyik percbe nem érdekli, aztán két mondattal arrébb már érdekli, hogy miért ölték meg. Szóval figyeljetek legközelebb a karakterek személyiségeinek készítésénél is.