Caroline Briana novellája

Cím: Egy álom, mely az életemet tükrözi, és rémálommá változott

Tárgy: HARAG

Egyszer, volt, hol nem volt...

Kezdhetném így is életem történetét, mivel szinte mesébe illő volt. Igen, jól látod, már csak volt.

 Múlt idő.

 Egy gyönyörű, szép álom volt az életem. Mindenem megvolt, amit ember csak akarhat. Szerető férj, szép ház, méregdrága autó, tengernyi pénz, jó állás és gyönyörű gyerekek. De a szép álom átváltozott rémálommá. Rémálommá, mely már több éve tart. De menjünk vissza az elejére!

Az egész egy gyönyörű, szép nyári reggelen kezdődött. A homokos tengerparton sétálgattam, szeretett kutyusommal, mikor szembejött velem álmaim férfija.  Első látásra szerelem volt, mindkettőnk részéről. Fél évre rá már a felesége voltam. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy alighogy elvégzik a középiskolát, már meg is házasodnak. Gyönyörű menyegző volt.  A legegzotikusabb szigeten töltöttük a nászutat. Egy évre rá megszülettek az ikrek.  Közben sikeresen letettem a diplomát, és az ikreket nevelgettük.  Az egyik kevésbé ismert újságnak dolgoztam. Ha tehettem, mindig írtam. Mindig is ki szerettem volna adni egy könyvet. Férjem egy nagy autógyártó cégnek az elnöke. Ő három évvel idősebb nálam, de minket soha nem zavart a korkülönbség, se az, hogy ilyen hamar szülők lettünk. Nagyon jól éltünk, mindenünk megvolt, senki semmiben nem szenvedett hiányt.

Egy ideig.

Pontosabban öt évig.

Öt éven keresztül minden jó volt, mindent meg tudtunk beszélni. Aztán jött a nagy változás.

Hisz miért is maradt volna meg az idilli környezet és élet?!

Mondhatnám úgy is, hogy egyik napról a másikra változott meg minden. Eddig minden nap együtt költöttük el a vacsorát, mint egy szép, idilli család. De ezek kezdtek elmaradozni, a férjem a munkájára hivatkozott. Egyre több éjszakát maradt ki. Állítása szerint dolgozott. Sokat ment el a barátaival szórakozni. Ezt én teljesen meg tudtam érteni, hisz sokat dolgozik, és én is találkozgattam néha-néha a barátnőimmel. De ezek a szórakozások, kimaradások, a sok munkára hivatkozva elmaradt vacsorák egyre többször fordultak elő. Aztán már minden napjait ez töltötte ki. Már csak aludni járt haza, a gyerekeivel nem is foglalkozott, pont úgy, ahogy velem se tette. 

Egy nap szóvá tettem ezeket a dolgokat. Megmondtam, hogy hosszú hónapokig tűrtem, de most már nem bírom. A gyerekeknek szüksége van az apjukra, főleg, hogy mindkettő fiú. Benjamin mindig is jobban kötődött az apjához, mint az öccse Mike (Májki-a szerző megj.).  Nem értették, hogy mi történik körülöttük, velük, velünk. Emlékszem, sokszor megkérdezték, hogy „Hol van apa?”, „Mit csinál apa?”, avagy „Mikor jön haza apa?”.

Rengeteg kérdés, melyre nem tudtam a választ, és amire én is nagyon kíváncsi voltam.

Mikor aztán sor került a nagy beszélgetésre, végre színt vallott. Bevallotta, hogy igen, van valakije, és igen, a számomra ismeretlen nőt választja. Mikor ezt meghallottam, egy pillanata alatt összetörtem. Összetörtem, mert én voltam a világ legboldogabb és legszerencsésebb nője. Az álom, melyet még kislánykoromban elképzeltem, megvalósult. A legszörnyűbb mégis az, hogy egy pillanat alatt változott az életem rémálommá.

                                                                                                                                                                                                            Közölte velem, hogy el akar válni, de minden úgy lesz, ahogy én szeretném. Belülről összetörtem, de ő csak egy erős nőt láthatott, aki még egy könnycseppet sem hullatott az elhangzottak miatt. Olyan nyugodt voltam, míg még eddigi rövid, de annál eseménydúsabb életemben soha. 

Pár perc után, közöltem vele, hogy a házból mindenképp ő megy el, a gyerekek velem maradnak, és minden, ami ez enyém, marad. Az ő tulajdonát - ami a ruháiból és az autójából állt - viheti.  A Balaton partján lévő kis hétvégi házunkra is igényt tartok, valamint a bankban lekötött részvények felére, mivel a gyerekeket valamiből nevelni is kell, hiába járok dolgozni. A döntésemet elfogadta egyetlen szó nélkül, bűntudatra hivatkozva. Mondtam neki, hogy jobb lesz ez így mindenkinek, ő így döntött, hát akkor viselje is a döntései következményeit.

Aznap éjjel ő a vendégszobába aludt. Egy gyors tusolás után befeküdtem az ágyba, és keserves zokogásba kezdtem. Egész éjjel sírtam és gondolkodtam. Azon merengtem, hogy mit rontottam el, mivel mindig azt vallottam, ha egy házasság tönkre megy, az mindkét félen múlik, mindkét fél hibás. Nincs olyan, hogy csak az egyik, mert emberek vagyunk, és egyikünk sem tökéletes! 

Az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam.

Másnap elmentünk, beadtuk a válópert, és vártuk, hogy történjen valami. Az egész röpke két hónap alatt lezajlott. Az alatt a két hónap alatt a férjem elköltözött a barátnőjéhez, akit már el is jegyzet.

Ez alatt a rövid idő alatt minden megváltozott. Bennem rengeteg érzés ment végbe.

Mikor megtudtam, hogy a férjem hűtlen volt hozzám, összeroppantam. Aztán elkapott a mérhetetlen gyűlölet. Mikor a szemembe nézett, csak gyűlöletet és megvetést láthatott. Semmi mást.

Ezután ez is megváltozott. Bosszúvágy lett rajtam úrrá. Ez ellen tenni akartam valamit, mert bosszút állni más emberen számomra megbocsáthatatlan bűn. Ezt az érzést is megéltem, és túltettem magam rajta. Azt hittem, hogy ennyi érzelem, érzés után már csak kellemes jöhet. De tévedtem. Megjelent bennem a harag. A harag, mely elemi erővel söpört el mindent bennem. Olyan harag támadt bennem, melyet nem tudok szavakba önteni, nem tudom leírni, nem tudom megmagyarázni. Ezt az érzést, érzelmet át kell élni ahhoz, hogy meg tudják érteni, el tudják fogadni.

Most jöttem rá arra, hogy ez a harag gyűlölettel fűszerezve nem jó, nem emberhez méltó érzés. A harag csak haragot szül, pont úgy, mint ahogy a gyűlölet is csak gyűlöletet szül. Több évtizedig haraggal a szívemben éltem.

De most, hogy már két szeretett fiam felnőtt, és az életem is révbe ért, visszaemlékezve a történtekre nem értettem a haragomat. Visszatekintve az elmúlt húsz-harminc évemre, rájöttem, hogy nem voltam boldog, csak a férjem mellett, akit elveszítettem öt év házasság után. Harag volt bennem, mert elvesztettem, nem küzdöttem érte, hanem egyszerűen elengedtem.

Nem a szeretett férfira voltam haragos, hanem saját magamra, amire e történet megírása közben jöttem rá, és formálódott át bennem.  A harag, mely tombolt bennem, már nem harag volt. Átalakult elfogadássá. Csak azt sajnálom, hogy ilyen sok idő kellett ahhoz, hogy ezt megértsem és elfogadjam. Az egész életemet abban a tudatban éltem le, hogy Rá haragszom. Pedig nem így volt.         Életem értelmetlen volt. Karrierista lettem. Emellett szeretett gyermekeimet nevelgettem. Nem menten még egyszer férjhez, és több férfi nem is volt az életemben.

Egyedül maradtam.

Pedig nem kellett volna ennek így lennie. Számtalan barátom lehetett volna, de nem éltem a lehetőségeimmel.

Egyedül öregedtem meg.

De most, hogy rájöttem, haragom alaptalan volt és fölösleges, lelkem megnyugodott. Végre révbe értem, életemet átértékeltem.

Boldog vagyok, hogy látom gyermekeim boldogságát, és rájöttem ittlétem értelmére. 

Most már nyugodt vagyok, megbékéltem. Észreveszem már az élet szépségeit.

Ahhoz, hogy ennyi mindent átértékeljek, vagyis eddigi életemet átértékeljem, az kellett, hogy ezt most megírjam.

Úgy érzem, hogy nekem már nincs itt feladatom, úgyis megöregedtem már, gyermekeimet felneveltem, a haragomat átértékeltem, és végre boldog vagyok. Most már nyugodt szívvel távozom el az élők sorából.

"Rá két évre a hölgy meghalt, de utolsó éveit szeretettel a szívében élte le, észrevette az élet apró örömeit, és boldog volt."

Nagyon szép és megható történetet olvashattunk. Igazán szívbe maró volt és, ahogy a történet írása során rájött, hogy valójában mit is rontott el, hát számomra az volt a csúcspont. Nagyon szép volt, bár nekem egy igazi romantikus „Happy End” jobban tetszett volna, de azt kell, hogy mondjam így is tökéletes volt. Nagyon gratulálok hozzá! Igazán tetszett!